2009. december 22., kedd

APA játék nyeremény


Nem kell attól tartanunk, hogy Dóri párja megnézi a blogomat, ezért fölteszem a képeket az ajándékról. Remélem, tetszeni fog nekik, már úton van.

2009. december 8., kedd

2009. december 3., csütörtök

Gyöngyöt fűztem


Hát, nem lett tökéletes, de az jó, hogy én is látom a hibáit. Ez okot ad a feltételezésre, hogy lesz ez jobb is. Egy cipősdoboznyi gyöngyöm van, úgyhogy már nagyon vágytam rá hogy valami szépet fűzzek. Most jut eszembe, hogy egy éve, amikor elkezdtem Meskázni, akkor a boltomban semmi varrott nem volt. Csak gyöngyös-drótos ékszerek. Sok sikere nem volt, de kreatív meditációnak tökéletes volt.
És mind az enyém lett!!!

2009. december 1., kedd

Ki tud ilyet?


Ez egy biztonsági zár! Cipzárkocsi se le, se föl. Hi-hi-hi.

2009. november 27., péntek

Hímezek-hámozok


Ugyanis nagyon nem szeretek kézzel varrni. Finoman fogalmazva. Se keresztszem, se gobelin, semmi ami aprólékos. Tudjam az anyagot bedobni a gép alá, aztán gyorsan-gyorsan lássam a végeredményt. Türelmes vagyok a végletekig, de mégis az alkotásaimnak mihamarabb szeretem látni a végét. És mégis, mikor megláttam ezt a képet egy német újságban, nem tudtam ellenállni. Már két estém (!) ráment  a hímzésre és még hol a vége! De olyan szép, hogy csak akkor tudtam letenni, amikor már alig láttam. Lassan megy, mert nem szoktam ilyet csinálni, de azt hiszem rászokok. Csak kellene találnom még ilyen szép mintákat.

2009. november 24., kedd

APA-játék!!!



Kreatív anyukák, figyelem! Játékot hirdetek, amiben ügyeskedő blogos anyukák türelmes párjai nyerhetnek!
Ezzel hálálva meg az egész éves figyelmet, türelmet, segítséget nekik. Aki szeretne nyerni egy "fiús" meglepit, annak nincs más dolga, mint hagyni itt egy megjegyzést december 20-án, este 8 óráig, és minél több helyen hirdetni a játékot, hogy sok-sok apa kapjon esélyt a nyerésre.  A nyertesnek 21-én reggel postázom a csomagot, így még a fa alá kerülhet. Várom a játékos kedvűek jelentkezését. :o)

Nyakunkon a karácsony!

Minden évben azt gondolom, hogy még sok idő van karácsonyig, nem kell túl korán kezdeni a készülődést, mert akkor elveszti a varázsát. Aztán egyszer csak észreveszem, hogy napokon belül advent. És adventkor már illik hangulatot teremteni. Ha nem is magunk, de gyermekeink kedvéért. Úgyhogy belekezdtem.

Karácsonyi vásárra készülök, még nagyon az elején járok, de azért sorban teszem majd fel a képeket. Tegnap ezek a kis tölcsérek készültek.

2009. október 21., szerda

Már itt is van egy táska!


Ezek a szép színek megihlettek. Szívem szerint fel sem állnék a varrógéptől, amíg el nem fogynak. Egy szép takarót a gépem is fog kapni, csak még nem tudom melyik színből legyen. És ráadásként fél literes műanyag joghurtos vödörkéket öltöztettem ezekbe az anyagokba, a varrós kacatoknak. Ha mind kész lesz, lefotózom őket is. Ja, és tököcskéket is varrok. Mert olyan szépek a színek....
Hol is vegyek még molinót? Mert tegnap mindet elfogyasztottam. Kb: 6 métert. De már látom, hogy nem lesz elég. És persze szép hely Fonyód, de méteráru nincs. Pláne lakástextil. Még van néhány régi lepedőm... :-)

2009. október 20., kedd

De szépek lettek!


Textilt festettem. Ma, egész délelőtt. Azután pedig egész délután vasaltam őket. De megérte! Nagyon szépek lettek.

2009. szeptember 30., szerda

Rékának!



Ezt a táskát Rékának készítettem, megrendelésre. Ma tudtam föladni postán, addig nem akartam föltenni a képet róla, hogy meglepi legyen.

2009. szeptember 29., kedd

2009. szeptember 1., kedd

2009. augusztus 6., csütörtök

Lila asszonyság


Ez lett a lila változat. 

2009. augusztus 4., kedd

Még valami mára

Ezt a szöveget régóta őrzöm, nagy becsben, a hűtőre mágnesezve:
KORUNK PARADOXONJA, hogy magasabbak az épületeink, de kicsinyesebb a természetünk, szélesebbek az autópályáink, de szűkebb a látókörünk. Többet költünk, mégis kevesebbünk van, többet vásárolunk, de azt kevésbé élvezzük. Nagyobbak a házaink és kisebb a családunk, több a kényelmünk, de kevesebb az időnk. Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel, több tudással, de kevesebb belátással rendelkezünk, több a szakértőnk, mégis több a problémánk, több gyógyszerünk van, de kevesebb az egészségünk. Túl sokat iszunk, túl sokat dohányzunk, túl meggondolatlanul költekezünk, túl keveset nevetünk, túl gyorsan vezetünk, túlzottan dühbe gurulunk, túl sokáig fenn maradunk, túl fáradtan kelünk, túl keveset olvasunk, túl sokat tévézünk. Megsokszoroztuk a javainkat, de csökkentettük az értékünket. Túl sokat beszélünk, túl ritkán szeretünk és túl gyakran gyűlölünk.
Tudjuk, mi a jólét, de azt nem, hogy mi a jó lét. Éveket adtunk az élethez, nem pedig életet az éveknek. Eljutottunk a holdig és vissza, de nehezen megyünk át az út túloldalára azért, hogy az új szomszéddal találkozzunk. Meghódítottuk a világűrt, de a bensőnket nem. Nagyobb dolgokat csinálunk, nem pedig jobb dolgokat. Megtisztítottuk a levegőt, de beszennyeztük a földet. Meghódítottuk az atomot, de az előítéletet azt nem. Többet írunk, de kevesebbet tanulunk. Több tervet szövünk, de kevesebbet teljesítünk. Megtanultunk rohanni, de várni nem. Több komputert gyártunk, hogy több információt tároljunk, hogy több másolatot készítsünk, mint valaha, mégis egyre kevesebbet és kevesebbet kommunikálunk.
Ez a gyors étkezés és a lassú emésztés kora, a nagy emberek és kis jellemek, a kiemelkedő hasznok és a sekélyes kapcsolatok időszaka. A kétkeresős jövedelmek, ám gyakoribb válások, a tetszetősebb lakások, de szétesett otthonok korszaka. A villámutazások, az eldobható pelenkák, az egyszer használatos erkölcsök, az egy éjszakás tartózkodások, a túlsúlyos testek kora ez, és a tablettáké, melyek mindenre jók: felvidítanak, lenyugtatnak, ölnek. Olyan idő ez, amikor sok van a kirakatban, de kevés a raktárban. Olyan időszak, amelyben a technika eljuttatja hozzád ezt az írást, te pedig választhatsz, hogy megosztod másokkal is, vagy egyszerűen csak kitörlöd.
MINDIG GONDOLJ ARRA: az élet nem azzal mérhető, hogy milyen sokáig lélegzünk, hanem azokkal a pillanatokkal, amelyektől elakad a lélegzetünk.

Fő a változatosság!

Egy régebbi darabot is lefotóztam ma. Nemezelek nagy ritkán, ha túl sok fölösleges időm van. Persze ez ritka, de nemezelni nem lehet kapkodva. Nem tanultam sehol, nem lestem el senkitől, aki ért hozzá, lehet hogy talál benne hibát. Csak rendeltem gyapjút, engedtem meleg vizet és elkezdtem gyúrkálni. Aztán alakult a dolog. Előbb pici dolgokat csináltam, golyót, karkötőt, hajbavalót. Ez az első olyan nagyobb nemezem, amit érdemes közzé tenni. Varrtam bele cipzárt és bélést is. A mai napig pihizett a cserépkályha párkányán, de ma lefényképeztette magát. Nekem tetszik. :)

Ma újabb táska született ugyanazzal a szabásmintával. Kicsit mindig más, de a forma ugyanaz. 

2009. augusztus 3., hétfő


Ez a táska az előző képen szereplő lila gyönyörűség testvére. Egy fotó alapján varrtam, az első elég sokáig tartott, de szerintem nagyon jól sikerült. Azóta született több is, de ez a barnás árnyalatú a kedvencem.



Kedvenc levendulaszín táska

2009. július 28., kedd

Lila taft táska

És a folytatás...

Richard Bach Illúziók című könyve volt az, ami 15 éves koromban nagyot fordított az életemen. Rájöttem, hogy nem kell feltétlenül beállnom a sorba, nem kell mindig mindent úgy csinálni mint mások. Ajánlom mindenkinek, aki nem olvasta!
Most, 32 évesen nem nagyon van időm olvasni. Remélem, most ez a blog fog változást hozni az elmúlt jónéhány szomorkás, feszült hónap után.

A kezdet

"Volt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek.
A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk - fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszok - fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerte.
A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.
Végül azonban az egyik lény így szólt: "Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba."
A többi lény kinevette, és azt mondták: "Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!"
De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta.
Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyómeder fenekéről, és többé már nem ütődött, zúzódott.
Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem ismerték a sodródót, így kiáltottak fel: "Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi vagyunk, de ő repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindnyájunkat megváltson!"
És a sodrodó így szólott: "Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti is azok vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland."
De ők csak egyre azt kiáltozták: “Megváltó”, és továbbra is görcsösen kapaszkodtak a kövekbe, és a következő pillanatban a sodródó eltűnt a szemük elől, ők pedig ott maradtak, és legendákat találtak ki maguknak holmi Megváltóról." Richard Bach-Illúziók