2014. június 21., szombat

Pelenkázó táska

Boróka születésének kiszámolt időpontja után egy nappal végre saját részre varrtam táskát.
Zöld babakocsihoz zöldes hangulatban.
Most már mehetünk.......

Karperecek

Hirtelen felindulásból apró maradékokból készültek ezek a karperecek egy sosem használt 
karperecgarnitúra darabjaira varrva, kötözve.
Mindenfélét használtam hozzájuk, ami a kezem ügyébe került, drótot, csipkét, gyöngyöket...
Igazán élmény volt készíteni őket.



Kék táskák és neszeszer

Évek óta őriztem ezt a kék-fehér csíkos vásznat. 
Annyit tudtam csak, hogy táska lesz belőle, és hogy csipkét kíván maga mellé.
Ez a natúr anyag, amit a hímzésekhez használok, eszembe juttatta a régi anyagot, 
és szuperül kiegészítik egymást. A csíkos anyag kétoldalas, egyik oldala inkább kék, a másik inkább natúr, 
mindkettőt kipróbáltam, és még van egy keskenyebb csíkos is belőle........










Mezei virágos ruhák

Amikor megvarrtam az első hímzett virágos táskát, rögtön tudtam, 
hogy valahogyan ruhákra is kell ilyet varrnom.
Sokat próbálkoztam, mert simán vékony anyagra nem működik.
Ezért így oldottam meg, hogy a ruhának csak egy kis részén van minta, így ezt a részt alá tudom bélelni.
Így talán még szebb, mintha nagyobb felületen lenne.

Most aztán már virágokkal fekszem, virágokkal kelek, 
álmomban virágos mezőkön mezítláb sétálgatok a reggeli harmaton.
Most már az erdők tündérei mellett mezei tündérek is segédkeznek.....






Lila tündérkabát

Nyár ide vagy oda, kabátot varrtam, a két éve készült lila tündérkabát utolsó mását. 
Most már teljesen elfogyott a lila foltos anyag, amit pedig fölvásároltam annak idején. 
Sokan szerették meg ezt a kabátot, a lila nekem is egyik kedvenc színem. 
Az pedig főként öröm, hogy már nem feketében gondolkodunk, ha kabátról van szó.
Ezt a kabátot különösen szerettem varrni...... persze minden kabát után ezt érzem. :)
Nagyjából egy hét, mire készre varrok egy kabátot, közben persze 
levélváltások, fényképek, változtatások vannak, 
és az egy hét alatt minden kabát kicsit a szívemhez nő. 
Minden kabát leendő gazdájától kérek néhány személyes információt, megnézem a fényképét, 
hogy tudjam, kinek készül, hogy ő mit szeret, milyen zenét hallgat.....
És úgy érzem, hogy minden kabátom nagyon jól találta meg a helyét, szerető gazdáját. 



2014. június 2., hétfő

Övtáskához készült rendelésre ez a szoknya.